1.17.2. Imádság, melyben a keresztyén ember azért könyörög, hogy az ő keresztjét felvehesse

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.
Tizenhetedik rész. A keresztyén embernek imádkozni kell, hogy felvehesse a maga keresztjét

p. 112

Én idvességemnek Fejedelme, Úr Jézus Krisztus, ki amiképen magad a szenvedések által mentél be a Te dicsőségedbe, úgy a Te tanítványaidat szenvedésekre hívtad el e világon, a keresztviselések útján akarván őket bevinni a mennyei örömbe, és azért kötelességükké tetted, hogy fölvegyék az ő keresztjüket.

Én se várom azért azt, hogy e világon mindenkor kedvemre éljek, és soha semmi ellenkező dolgokat ne szenvedjek, mert az ellenkeznék a Te

p. 113

énfelőlem való tanácsoddal és akaratoddal; sőt inkább tudom, hogy szenvednem kell e bujdosásnak földében, és hogy sok nyomorúság által lehet bemennem az Isten országába.

Én is azért, mint a Te tanítványod, a Te meghagyásod és akaratod szerint kész vagyok fölvenni az én keresztemet, tűrni és viselni az én számomra kirendelt kedvezőtlen dolgokat. De kérlek, jöjj segítségére a Te kegyelmed által az én nagy erőtlenségemnek, hogy az én keresztemet úgy vehessem fel és úgy viselhessem el, hogy abban is a Te akaratodat s az én kötelességemet teljesíthessem és azt megnyerhessem, hogy az én keresztviselésem a Te dicsőségedre és az én idvességemre szolgáljon.

E végre adjad valójában értenem, hogy a nyomorúságok által nem gyötreni, hanem gyógyítani és áldani akar engem az Isten, és hogy azért semmi sincs méltóbb és illendőbb, mint hogy akaratában megnyugodjék a lelkem.

Ne hagyd elfelejtenem, hogy bűnös vagyok és megérdemlem az én Istenemnek akármely látogatását: hogy így alázatossággal tudjak járni az én keresztviselésemben az én Istenem előtt.

Zárja be a Te kegyelmed az én számat és tartóztassa meg az én nyelvemet s szívemet is, hogy soha zúgolódó beszédekre s gondolatokra ne fakadjak az én főuramnak, Atyámnak és jóltevőmnek igazgatása ellen.

Ne hagyj megfogyatkoznom az Istenben való bizodalomban semmiféle nyomorúságim között; úgy nézvén mindenkor azokat, mint az Ő énhozzám való szeretetének bizonyságit.

Adj állhatatosságot, szerezz lelki vidámságot, az én szívemben minden szenvedésim között, hogy el ne csüggedjek, felettébb való búba ne merüljek, a jó útról le ne térjek; sőt inkább a hitnek, a reménységnek, a kegyességnek, és az én Istenemben való örömnek nagyobb-nagyobb mértékére mehessek mindaddig, mígnem az én szenvedésimnek bol-

p. 114

dog végére eljuthatok, és Tenálad a Te többi tanítványid és híveid között tökéletes örömöt és nyugodalmat találhatok a Te szent országodban, a Te szenvedésednek érdeme és ereje által. Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?