1.18.1. A keresztyén embernek imádkozni kell, hogy a Krisztust követhesse. Tanítás

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.
Tizennyolcadik rész. A keresztyén embernek imádkozni kell, hogy a Krisztust követhesse

p. 114

Az Úr Jézus Krisztus nemcsak azért jött e világra, hogy a bűnösökért eleget tegyen, hanem azért is, hogy az ártatlan, szent és kegyes életre példát mutasson. Ezért mondja szent Péter apostol a keresztyéneknek: A Krisztus tinéktek példát hagyott, hogy az Ő nyomdokit kövessétek. (1. Pét. 2:22.) Ezért kiáltotta maga is az Ő testben létének napjaiban: Tanuljátok meg éntőlem, hogy én szelíd, alázatos szívű vagyok, s találtok nyugodalmat a ti telketeknek. (Máté 11:29.)

Nem kell mindazáltal azt gondolni, mintha a Krisztus mindazokban, amelyeket cselekedett, követésre való példát akart volna hagyni. Mert sokszor úgy cselekedett s úgy viselte magát, mint mindenható Isten: midőn a bűnöket megbocsátotta, a betegeket parancsolással meggyógyította, az ördögöket az emberekből kiűzte, a halottakat feltámasztotta, járt a tengeren, parancsolt a szeleknek stb. Ezekben s ezekhez hasonlókban nem követésre való példát adott, hanem Istentől való voltáról, istenségéről tett bizonyságot. Hanem a Krisztus nyomdoki, amelyekben követésre való példát adott, ezek :

1. Szent Atyjához való engedelmessége.

2. Istenhez és emberekhez való buzgó szeretete.

3. Az Ő nagy alázatossága és szelídsége.

4. A bosszúságoknak csendes eltűrése.

5. A megbocsátásra való kész hajlandósága.

p. 115

6. Az embereknek tanításában való nagy szorgalmatossága.

7. Az Ő igazszívűsége.

8. A szenvedésekben való béketűrése és az Isten akaratán való megnyugvása.

9. Ellenség szerelése.

10. E világ gyönyörűséginek és hiábavalóságinak megútálása.

11. Az Isten dicsősége mellett való buzgósága. Ezek a Jézus Krisztus nyomdoki.

Ezekben már követned kell Őt, keresztyén ember. Mivel az Ő nevét viseled, midőn Őróla keresztyénnek neveztetel: azért szükséges, hogy az Ő életéhez is szabjad életedet. Ha az Ő tanítványa vagy, Ő pedig a te mestered; ha az Ő szolgája vagy, Ő pedig a te urad; ha az Ő jegyese vagy, Ő pedig a te vőlegényed; ha az Ő tagja vagy Ő pedig a te Fejed: mindenfelől és minden módon arra köteleztetel, hogy az Ő életének példáját kövessed. E nélkül senkit az Ő hívei és juhai közé nem számlál. Maga mondotta, hogy az Ő juhai az Ő szavát hallgatják és Őt követik. (Ján. 10:27.) Azért szent János is azt állítja, hogy aki a Krisztusban lakozik, annak úgy kell járni, amiképen Ő járt. (1. Ján. 2: 6.)

De azt mondod: hogyan követhessem én a Krisztust, hogyan élhessek úgy, amint Ő élt, hogyan járhassak úgy, amiképen Ő járt? Hiszen Ő nem csupán ember volt, hanem egyszersmind Isten és ember: én pedig csak erőtelen ember vagyok; Ö bűn nélkül való tökéletes szent volt: én pedig romlott természetű bűnös vagyok. Igaz az, keresztyén ember, hogy a te életed a Krisztus életéhez tökéletesen hasonló nem lehet, mert úgy bűn nélkül valónak kellene lenned, amit pedig senki sem ér el ez életben. De midőn azt mondják néked, hogy a Krisztust kövessed: az nem azt teszi, hogy olyan tökéletes szentséged légyen, minémű a Krisztusé volt, hanem azt, hogy teljes szándékkal és igyekezettel azon légy, hogy a te életedet és cselekedeteidet a Krisztus példája szerint rendeljed és az Ő jóságát a te életedben tündököltessed.

Hordozd hát magad előtt a Krisztus életének példáját és szoktasd arra magadat, hogy minden előforduló alkalmatossággal arra tekints és ahhoz szabjad

p. 116

magadat. Ennél .jobb, szebb és tökéletesebb példát nem találhatsz és nem lehet a te életednek olyan körülménye, melyre a Krisztus életéből példát nem vehetsz. E végre olvassad az Evangyéliomból s tanuld meg a Krisztus életének történetét, elmélkedjél gyakorta az Ő magaviseléséről és cselekedeteiről, hogy mindenkor készen legyen előtted a példa, melyhez szabjad te magadat.

De isteni kegyelem nélkül ebben sem boldogulhatsz. Könyörögj azért szívből az Istennek, hogy erre is adjon néked elégséges kegyelmet. Óh, mily boldog leszel, ha a Krisztust eképen követed az Ő életében, mert úgy egy napon követni fogod az Ő dicsőségében is!

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?