1.16.2. Imádság, melyben a keresztyén ember azért könyörög, hogy magát megtagadhassa

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.
Tizenhatodik rész. A keresztyén embernek imádkozni kell, hogy magát megtagadhassa

p. 109

Oh könyörülő Jézus, aki azt kívánod a Te tanítványidtól, hogy megtagadják magokat! Én is a Te tanítványod kívánok lenni, a Te tudományodat kívánom követni, a Te parancsolatidnak kívánok és akarok mindenben s ebben is engedelmeskedni, hogy magamat megtagadjam.

Te tudod és látod, óh mindentudó Jézus, mily nehéz lecke ez az én természeti romlottságom számára; mily sok és nagy akadály áll útjában az én lelki gyarlóságom és erőtlenségem következtében. Kérlek azért a Te véghetetlen szeretetedre, segíts engem e részben is, hogy e Te kívánságodnak illendőképen megfelelhessek.

Adj annyi kegyelmet, hogy magamat állhatatosan arra határozhassam, hogy inkább megváljak e világon mindentől, mint Tetőled, és hogy ezen magam elhatározása oly igaz és valóságos legyen, hogy azt, ha a szükség úgy kívánja, beteljesíteni is kész lehessek.

E végre adjad értenem valójában, hogy amivel e világon bírhatok, mindaz hiábavalóság és hogy egyedül Te vagy az a drága kincs, amely engem valóban gazdaggá és boldoggá tehet. Adj Tebenned való hitemnek annyi erőt, hogy az oly elválhatatlanul egyesítsen engem Teveled, hogy semmi teremtmény el ne szakaszthasson Tetőled és hogy mindent megtagadhassak, megutálhassak és elhagyhassak, ami össze nem fér a Te szereteteddel és egyességeddel.

p. 110

Taníts engem úgy megalázni magamat az én Istenem előtt, hogy az én igazságomban semmit se bízzam, annak semmit se tulajdonítsak, sőt inkább azt egészen megtagadjam, az én Istenem előtt való megigazulásra és kedvességre teljességgel elégtelennek és alkalmatlannak lenni megismerjem, és minden bátorságomat, bizodalmamat, az Isten kegyelme s idvezítése felől való reménységemet egyedül a Te igazságodban keressem és helyezzem.

Segíts engem úgy megtagadni az én tulajdon akaratomat is, hogy azt az én Istenem akaratának mindenkor és mindenekben alája vethessem és az Ő énfelőlem való rendeléseit, akármily kedvezőtlenek legyenek a testnek, jóváhagyhassam, kedvelhessem és azokban megnyugodhassam.

Ekképen, Uram Jézus, helyheztess engem olyan állapotba a Te kegyelmed és Szent Lelked által, hogy én azok közül való lehessek, akiknek részük és örökségük Te vagy, és akik Teáltalad boldogok lesznek mind örökké, Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?