1.29.12. Pünkösdi tanítás

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.
Huszonkilencedik rész. A keresztyén embernek imádkozni kell, mikor ünnepel

p. 227

A Pünkösd ünnepét annak emlékezetére szenteljük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus mennybemenetele után tíz nappal elküldötte a Szentlelket az apostolokra. (Lásd Csel. 2.) Igen csodálatos és dicsőséges, igen hasznos és idvességes volt a Szentléleknek ez az Kiküldetése mind a szent apostolokra, mind az egész anyaszentegyházra és személy szerint is minden hívőre nézve, azért is méltán ünneplik annak emlékezetét a keresztyének.

I. Igen csodálatos és dicsőséges volt az az apostolokra nézve; nemcsak azért, mert az igen csodálatosan történt sebesen zúgó szélnek zendülésében és kettős tüzes nyelvek formájában, láthatóképen leszállván a Szentlélek mindenikre, hanem kiváltképen azért, mert a reájuk leszállótt Szentléleknek azonnal igen csodálatos és dicsőséges munkái lettek nyilvánvalók őbennük.

1. Egyszeribe megtanította az őket szólani mindenféle nyelveken, úgy hogy mindenféle nemzetbeli zsidók, akik akkor az ünnepre Jeruzsálembe gyülekeztek vala, hallották őket az ő nyelvükön szólani.

2. Egyszeribe megtanította az őket az idvességnek minden titkaira is, amelyeket azelőtt vagy teljességgel nem, vagy igen homályosan tudtak; és mindjárt hirdettette is azokat őáltaluk az összetódult sokaságnak hallatára és csodálkozására. Ezért mondották nagy csodálkozással: mi módon van, hogy halljuk, hogy szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait? (Csel. 2:8, 11.)

3. Hatalmat és tehetséget adott az nékik a betegeknek csodálatos meggyógyítására, a halottaknak feltá-

p. 228.

masztására és egyéb csodáknak a Jézus nevében való cselekedésére, amint csakhamar nyilvánvalóvá lelt, midőn az evangyéliumi tudománynak erősítésére sok csodát tettek.

4. Félénkekből bátrakká és állhatatosakká tette őket egyszeribe. Mily félénkek voltak, mikor az ő Mesterük megfogattatott: mindnyájan megijedtek és elfutottak. Péter, aki legbátrabbnak látszott, egy szolgálótól való féltében megtagadá Őt. De mihelyt a Szentlelket vették, annyira megbátorodtak, hogy azonnal kimentek az ő ellenségeik közé és prédikálták azoknak a Krisztust és soha többé sem tömlöctől, sem kínzástól, sem haláltól meg nem ijedtek.

II. Igen hasznos és idvességes volt a Széntléleknek ez az elküldetése az egész anyaszentegyházra és személy szerint minden hívőre nézve is. Ugyanis:

1. Azáltal az anyaszentegyháznak feje, az Úr Jézus Krisztus megdicsőíttetett e világ előtt. Mert midőn az Ő tanítványi és követői oly dicsőséges és csodálatos ajándékokkal felékesíttettek, hogy mindenféle nyelveken szólhattak, betegeket gyógyíthattak, halottakat támaszthattak, prófétálhattak, nagy bátorsággal és hathatóssággal prédikálhattak, mindez a Jézusnak nagy dicsőségére és anyaszentegy házának nagy tisztességére és előmenetelére szolgált. Annyival is inkább:

2. mert abból nyilvánvalóvá lett, hogy a Jézus Istentől küldetett volt, hogy az Ő tudománya, amelyet tanított, igaz volt és hogy Ő a dicsőségbe befogadtatott.

3. A Szentléleknek ezen elküldettetése által lett az, hogy az apostolok alkalmatosakká tétettek az idvességes tudománynak minden nemzetségek között való hirdetésére, a zsidóknak és pogányoknak térítésére és a Krisztus lelki országának felállítására.

4. A Szentléleknek ez elküldetése által lett az, hogy noha a Krisztus tudománya ellenkezett a, testtel és a vérrel, noha semmi erőszakkal sem terjesztetett és noha erőtelen, együgyű emberektől hirdettetett, mégis oly hathatós volt, hogy kevés idő alatt e világ nagy részén elterjedett. Az apostolok által szóló Szentlélek nek munkája volt. És így:

5. a Szentlélek ez elküldetésének köszönhetjük, hogy a többi pogány nemzetségek között mihozzánk is elér-

p. 229.

kezett az evangyéliom, és hogy az Istennek igaz és idvességes ismeretével megvilágosíttattunk.

6. Végezetre a Szentléleknek ez az elküIdettetése és az azt követő csodatételek, melyek a szent apostolok által lettek: úgy az evangyéliomi tudománynak előmenetele, mely az őrájok leszállott Szentlélek ereje által lett, ami hitünknek is nagy erősítésére szolgál. Mert abból mi is látjuk, hogy a Krisztus a dicsőségben van és teljes hatalommal uralkodik; látjuk abból, hogy a keresztyén vallás, amelyben vagyunk, igaz és Istentől való; és így látjuk abból, hogy ha a Krisztusban hiszünk és Őhozzá ragaszkodunk, Őnála és Őáltala oltalmat és segítséget, bűnbocsánatot és idvességet találhatunk. Igen hasznos és idvességes volt azért az egész anyaszentegyházra és minden hívőre nézve is, hogy a Szentlélek az első keresztyén pünkösdben elküldetett.

Már ma oly pompásan és szembetünőképen senkire sem küldetik a Szentlélek, oly rendkívüli, csodálatos ajándéki senkivel sem közöltetnek, mert ma már nem szükséges többé, hogy a keresztyén vallás erősítésére és felállítására csodák legyenek, mivelhogy az már eléggé megerősíttetett és lábra állíttatott. Mindazáltal ma is adatik a Szentlélek a híveknek, hogy őket világosítsa, újjászülje, szentelje, igazgassa, erősítse, vigasztalja. Lehetetlen is jó keresztyénnek lenni és idvezülni a Szentlélek kegyelme nélkül. Mert a keresztyénnek és idvezülendő embernek szükséges, hogy igaz hite legyen; szükséges, hogy a gonosztól irtózzék, a jóhoz pedig ragaszkodjék; szükséges, hogy a bűnnek uralkodása alól kiszabaduljon; szükséges, hogy indulatit, kívánságit hajlandóságit zabolán hordozza; szükséges, hogy alázatossággal, szelídséggel, mértékletességgel, tisztasággal és egyéb jóságokkal ékeskedjék, a szentségben mind elébb-elébb menjen és mindvégig megmaradjon: úgyde mindezekben semmire sem mehet az ember az Isten Lelkének kegyelme nélkül. Magától tehetetlen az ember a jóra, természettől vitetik a gonoszra és a legszentebb ember is ha magára hagyatik, mindjárt bűnbe esik. Sok az ellenség, számtalan a kísértés és nyomorúság, amelyek között lehetetlen el nem hanyatlani a Szentlélek erősítése és vigasztalása nélkül. Semmi sincsen azért ma is szükségesebb az embereknek, mint a Szentlélek és az Ő kegyelme. És mivelhogy ily szük-

p. 230.

séges az az ember idvességére, azért is azt igen kész és hajlandó az Isten közleni mindazokkal, akik igaz szívből keresik és kívánják, amint efelől bizonyosakká tett Idvezítőnk, mondván: Ha ti gonoszok lévén, tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni: mennyivel inkább a ti mennyei Atyátok ád Szentlelket azoknak, akik Őtőle kérik. (Luk. 11:13.)

Néked is hát, keresztyén ember, azon kell lenned mindenek felett, hogy ezt a legszükségesebb ajándékot megnyerhessed és annak nagyobb mértékére juthass. Nevezetesen pedig a pünkösd ünnepét különösen erre fordítsad. E végre ezekben gyakoroljad te magadat ezen az ünnepen:

1. Dicsérjed és áldjad az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztust, hogy az első keresztyén pünkösdben oly bőséges mértékben kitöltötte a Szentléleknek ajándékát az apostolokra, és azáltal alkalmatosakká tette őket az evangyéliomi tudománynak oly nagy előmenetellel való hirdetésére, hogy annak idvességes haszna, a számtalan sokaságú bűnösök között tereád is kiáradott, midőn a pogányi setétségből, melyben a te eleid voltak, az evangyéliomnak tiszta, világosságára eljutottál.

2. Vedd eszedbe, mily szükségesek tenéked is a Szentlélek ajándékai; nem azok a rendkívüli csodatevő ajándékai, melyek a szent apostolokkal közöltettek, mert azok nem szükségesek tenéked, hanem az Ő rendszerint való, idvességes ajándékai, amelyek nélkül Isten kedvében nem lehetsz, Őelőtte tetsző életet nem élhetsz, semmi jóban elő nem mehetsz. Átlátván azoknak szükséges voltát, indulj fel azoknak buzgóságos kívánására.

3. Buzgóságos könyörgésekkel és fohászkodásokkal kérjed Istentől azokat és azoknak nagyobb-nagyobb mértékét. A szent apostolok is könyörgésben és imádságban foglalatoskodtak, mikor a Szentlélek leszállott reájok. (Csel. 1:14.)

4. Hallgassad és olvassad az Isten beszédét illendő buzgósággal és áhítatossággal, mert azt mondja a Szentírás, hogy midőn Péter az Istennek Igéjét szólaná, szállá a Szentlélek mindazokra, kik az ő szájából hallgatják vala az Isten beszédét. (Csel. 10:44.)

5. Határozd arra te magadat, hogy a Szentlélek jóra való indításinak engedelmeskedel, rossz szokásidat

p. 231.

jobbítani, vétkes indulatidat és kívánságidat megfojtani, az Isten törvénye szerint járni kívánkozol és teljes tehetséged szerint igyekezel, csakhogy az Ő Szentlelkének kegyelme által segéljen téged. Így aztán néked is örvendetes és idvességes pünkösdöd lesz, mert olyan drága ajándékokat nyersz, amelyek a te lelkednek örök idvességére szolgálnak.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?