3.1.2. Imádság, melyben penitenciát tart Isten előtt és kéri az Ő kegyelmét

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Harmadik szakasz, melyben a különb-különbféle nyomorúság és szomorú dolog között forgó keresztyéneket illető tanítások és imádságok vannak
.
Első rész. A keresztyén embernek imádkozni kell, midőn nyomorúságban van

p. 446

Mindenható Úr Isten! Bölcs és irgalmas mennyei Atya! Én nyomorult, bűnös ember, szívemnek szomorúságával járulok Tehozzád az én nyomorúságomnak idején és segítségül hívlak Téged. Jól tudja és jól látja szent Felséged az én bajaimat és kedvezőtlen dolgaimat, amelyek miatt sokszor megáznak könnyhullatásoknak vizében az én szemeim, szívem gyászba, lelkem bánatba van merülve, egész nap szomorúan járok és kedvetlen gondolatok háborgatnak.

Oh Isten! A Te akaratodból van énrajtam ez a nyomorúság, és elismerem, hogy méltán dorgálsz és ostorozol engem. Mert ha megnézem életemet: teljes voltam és teljes vagyok most is fogyatkozásokkal; a kedvem szerint való állapottal sokképpen visszaéltem, sokszor általhágtam a Te parancsolatidat, sokszor elmulasztottam keresztyéni kötelességeimet és mind nagyobb-nagyobb lelki gondatlanságba estem. Azért is elég okot találhattál énbennem, amelyért ostort vettél elő én ellenem és kedvezőtlen, keserves dolgokat éreztetsz énvelem.

De oh irgalmas Istenem és Atyám! Ennyi bánatom és fájdalmam között is az éleszt és biztat engem, hogy ha felgerjedett is a Te haragod én ellenem, de atyai harag az, mely hamar kegyelemre változik; ha meglátogatsz is most engem kedvezőtlen állapottal és keserűséggel, de atyai látogatás

p. 447

az, és nem veszedelmemet, hanem javamat és idvességemet célozza.

Megalázom azért magamat Te előtted, mint vétkes fiú az ö atyja előtt, aki fenyíti, és az én kesergő szívemnek buzgó indulatjából kegyelmet kérek Tetőled. Édes Atyám! Édes Atyám! Ne haragudj reám felettébb, hanem engeszteltessél meg énhozzám. Bocsásd meg az én szófogadatlanságimat a Jézusért, engedd el az én vétkeimet és könyörülj énrajtam. Fordulj hozzám atyai vidám orcával, enyhítsd meg sérelmimet, vigasztald meg szívemet, fordítsad siralmimat örömre, vesd le gyászruhámat, vedd el rólam bánátimat, melyért én is áldlak minden időben.

Amíg pedig jónak tetszik szent Felségednek, hogy én ezt a keresztet hordozzam és ezt az ostorozást viseljem, segélj engem ennek hordozására és viselésére a Te erőd és kegyelmed által. A keserűségnek poharát, melyet kezembe adtál, elegyítsed a Te biztatásidnak és vígasztalásidnak édességével, vídámítsad az én bús szívemet, csendesítsed hánykódó lelkemet, ne hagyj elcsüggednem, vagy kétségbe esnem.

Azt is kérem Tetőled, irgalmas jó Atyám, hogy fordítsad jómra a Te látogatásodat és cselekedjed, hogy az hasznos és idvességes legyen az én lelkemnek. Helyezz az által engem Te előtted tetszőbb és kedvesebb állapotba. És jóllehet most a Te dorgálásod nem látszik nékem örvendetesnek, hanem keservesnek, mindazáltal engedd meg nékem meglátni annak örvendetes végét és kimenetelét az én lelkemnek javára és vigasztalására, hogy örülhessek a Te jóvoltodban és örvendezhessek a Te szabadításodban a Te szabadító jóvoltodnak dicséretére a Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?