3.1.3. Imádság, melyben a szabadításért esedezik

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Harmadik szakasz, melyben a különb-különbféle nyomorúság és szomorú dolog között forgó keresztyéneket illető tanítások és imádságok vannak
.
Első rész. A keresztyén embernek imádkozni kell, midőn nyomorúságban van

p. 448

Oh könyörülő szent Úr Isten, kinek neved erős torony, amelyhez aki folyamodik, megbátorodik, és aki magad meghagytad a nyomorúságban lévőknek, hogy hívjanak segítségül Téged az ő nyomorúságuknak idején és megszabadítod őket, hogy dicsőíthessenek Tégedet: nyomorúságban vagyok én, elfáradtam fohászkodásimban, szomorú az én lelkem, testem is elbágyadott. Ilyen állapotomban kihez menjek, hova folyamodjam, hogy szabadulást és enyhülést találhassak? Hiába megyek emberekhez, mert azok még örülnek az én nyavalyámon; vagy ha akadnak is, akik szánakoznának, de nem segíthetnek rajtam, és már sokszor megtapasztalhattam s általláthattam az emberi segítségnek hiábavalóságát.

Egyedül csak Tehozzád megyek azért, irgalmas és mindenható Isten, aki megszánod a nyomorultat, midőn Tehozzád kiált, és aki minden ínségből kisegíthetsz. Az én nyomorúságomnak mélységéből Tehozzád kiáltok: indulj szánakozásra énrajtam, végy ki engem ez ínségből és szabadíts meg. Amely atyai kéz megsebesített, ugyanaz gyógyítson meg engem, ahonnét jött a nyomorúság, ugyanonnét jöjjön nékem segítség és szabadítás.

Nem szabok, Uram, elődbe időt és módot az én megszabadításomra, mert Te bölcs és mindenható Isten, tudod, mikor és miképen kell megszabadítani, hanem csak várom a Te szabadításodat, és az én lelkem várja az Urat, mint a vigyázok a reggelt. Ne szégyenüljek meg és ne csalattassam meg várásomban. Azt mondottad Te magad, hogy csak egy szempillantásig rejted el Te magadat a Te híveidtől; ne felejtkezzél el hát énrólam, ne rejtsd el

p. 449

a Te orcádat éntőlem, könyörülj énrajtam, oh én reménységemnek Istene!

Ha az én bűneim késleltetik a Te szabaditásodat, vagy ha engedetlenségim és sokszori hűtlenségem azt kívánják Tetőled és arra kényszerítenek Téged, hogy ne csak rajtam tartsad, hanem meg is nehezítsed énrajtam a Te ostorozásidat; oh tekints a Jézusra, aki eleget tett az én bűneimért, emlékezzél meg a Te irgalmasságidról, amelyek az egekig érnek és szánd meg először bűnös voltomat, azután nyomorúságomat is, kegyelmezz meg bűneimnek, azután küldj szabadulást is. Jöjj el Uram és ne késsél; hadd viduljon meg a Te bűnös szolgád és hadd adjak hálákat Teneked a Te megnyert szabadításodért. Hallgasd meg az én kiáltásomat, vedd füledbe az én esedezésemet a Te ígéreteidnek igazsága szerint a Te nagy irgalmasságodból a Jézus Krisztusért. Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?