1.9.2. Imádság, melyben a keresztyén ember hitének neveltetéséért esedezik Istennek

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.

Kilencedik rész. A keresztyén embernek imádkozni kell az ő hitének neveltetéséért

p. 78

Irgalmas jó Isten, kitől mint világosságnak Atyjától száll alá minden jó adomány! Hálát adok A Neked és áldom a Te szent nevedet azért a Te nagy és megbecsülhetetlen jótéteményedért, hogy énvelem megismertetted Te magadat, és akit elbocsátottál: a Jézus Krisztust; tudtomra adtad a bűnösök idvezítése felől való tanácsodat és a Te drága ígéreteidet és parancsolatidat: nemcsak, hanem annak felette azt cselekedted velem Szentlelked által, hogy én Téged megengeszteltetett Istenemnek és Atyámnak tartalak, a Te szent Fiadat úgy nézem, mint Idvezítőmet és Megváltómat, a Te kijelentetett igazságidnak és ígéreteidnek hiszek, a Te parancsolatidat teljesíteni kívánom és akarom, és ekképen van hitem a Te kegyelmed által.

De még mind ez ideig is kicsiny és erőtelen az, mely miatt sokszor kételkedő az én bizodalmam, sokszor lankad az én könyörgésem, sokszor buzgóság nélkül való és kedvetlen az én istentiszteletem, nyughatatlansággal, néha békételenkedéssel elegyíttetett az én keresztviselésem, sokféle fogyatkozásokkal és botlásokkal teljes, az én életem.

Oh Isten, aki a megrepedezett nádat meg nem rontod, és a füstölgő gyertyabelet nem oltod meg, aki nem szoktad félbe hagyni a Te elkezdett jó munkádat, ne utáld meg, annyival inkább ne büntesd meg az én kicsinyhitűségemet és amiatt való sokféle erőtlenségimet; hanem inkább jöjj segítsé-

p. 79

gemre, és a Te Szent Lelkednek drága kegyelmei által adj növekedést és erősödést az én hitemnek.

Evégre a Te beszéded és Szentlelked által gyújts nagyobb-nagyobb lelki világosságot az én szívemben, és juttass az idvesség titkainak nagyobb és elevenebb ismeretére. Győzd meg mégjobban az én lelkemet kijelentetett tudományodnak és ígéreteidnek igazsága felől, hogy azokhoz állhatatosan és tántorgás nélkül ragaszkodjam. Tegyed oly kedvesekké, oly jóízűekké és gyönyörűségesekké lelkemnek a lelki és mennyei jókat, hogy azokat nagyobbra becsüljem az egész világnál. Tégy engem bizonyosabbá a Te kegyelmed, és az én bűneimnek bocsánata felől, és kiáltsd be azt hathatósan lelkembe: Bízzál fiam, a te bűneid megbocsáttattak! A nyomorúságokról és keresztviselésekről, melyeket hordoznom kell, hitesd el az én lelkemmel, hogy azok nem a Te haragodnak jelei az én veszedelmemre, hanem a Te atyai szeretetednek munkái az én javamra; és hogy a nyomorúságoknak egy szempillantásig tartó könnyűsége a dicsőségnek igen-igen nagy, örökkévaló állandóságát szerzi énnekem.

Ekképen a hitnek lelke által ajándékozd meg az én hitemet annyi erővel, hogy azáltal a jövendő világot, mint jelenvalót, úgy szemlélhessem, és annak javainak drága és dicsőséges voltát még ez életben érezhessem; e jelenvaló világot pedig meggyőzhessem, annak csábító és gonoszra izgató javait és gonoszait megvethessem, a Sátánnak minden kísértéseit és incselkedéseit visszaverhessem, és az én szívemet a Te félelmedben, szeretetedben és a jövendő örök dicsőségnek örvendetes várásában úgy megerősíthessem, hogy soha semmi teremtmény el ne szakaszthasson a Te szerelmedtől, mely van a Jézus Krisztusban.

Hiszek én, óh Uram, de légy segítségül az én hitetlenségemnek! Nyújtsd ki a Te kegyelmednek kezét, fogj meg, segíts ki engem, amikor Péterrel

p. 80

sűlyedezem, mint kicsinyhitű ember. A Te erődet végezd el az én erőtlenségemben és az én megtartásomban és idvezítésemben dicsőítsd meg a Te hatalmadat és könyörületességedet a Te kegyelmednek örökkévaló dicséretére a Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?