1.8.1. A keresztyén embernek gyakorta penitenciát (lelki próbát) kell tartani Isten előtt. Tanítás

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.

Nyolcadik rész. A keresztyén embernek gyakorta penitenciát (lelki próbát) kell tartani Isten előtt

p. 70

Bűnben élni legboldogtalanabb állapot, mert kirekeszti az embert az Isten kegyelméből és a mennyországból.

De más bűnben élni, más pedig bűnösnek lenni. Az igaz hívek is bűnösök, de nem élnek bűnben. Bűnben él, aki a bűnt szereti és annak szántszándékkal szolgál. Az ilyen nem lehet Isten kegyelmében, mert Ő természettől gyűlöli a bűnt. Azért sok helyen megmondotta a maga beszédében, hogy Ővele a bűnben élő embernek semmi egyessége nem lehet. (Lásd: Zsolt. 5: 5, 7; Gal. 5: 10, 23.)

Az ilyen boldogtalan állapotnak egyedüli orvossága az igaz penitencia, mert oly csodálatos az Isten jósága, hogy megbocsát a bűnösnek és azt kegyelmébe veszi, ha igaz penitenciát tart, azaz: ha elébbi bűneit és gonoszságát megismeri, megbánja, megútálja, a Krisztus érdeméhez támaszkodik, bocsánatért esedezik, a bűnnek szolgálatát elhagyja és életét megjobbítja. Hogy az Isten az ilyen penitenciára bizonyosan megbocsát és kegyelmébe veszi a bűnöst, arról semmit nem hagy kételkedni az Ő sok világos ígérete: Hagyja el a gonosz ember az ő útát és az álnok férfiú az ő gondolatit, és térjen az Úrhoz és könyörül rajta; és a mi Istenünkhöz, mert hajlandó a megbocsátásra. (Ésa. 55:7.) Vessétek el magatoktól minden álnokságotokat, mellyel vétkeztek, és szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! És miért halnátok meg Izráel háza?! Mert nem gyönyörködöm a halálra valónak halálában, azt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért, és éljelek! stb. (Ezék. 18: 31—32.)

p. 71

De nemcsak a bűnben élő embernek szükséges a penitencia, hanem szükséges munkája ez az igaz híveknek is. Mert amint az eltört tag, ha meggyógyul is, de mégis ottan-ottan, kivált az időváltozások alkalmával fájdalmat éreztet: úgy a hívek bűnei az ő megtérésük után is sokszor lelki fájdalmat szereznek, midőn azokról megemlékeznek és a penitenciának megújítására indítják őket. Ezenkívül azok is mindennap vétkeznek, noha nem szántszándékkal, hanem erőtelenségből; néha nagy dolgokban is ugyan, de többnyire aprólékosokban. Nincsen olyan kegyes ember, akinek hibái és fogyatkozásai ne volnának, és aki egy napot is eltölthetne botlás nélkül. Haragra gerjedni, mérges szókat szólani, világi hiábavalósághoz kelleténél felettébb ragaszkodni, az emberek előtt való kedvességet kelletinél feljebb keresni, másokat megítélni, megszólani, haszontalan beszélgetésekbe bocsátkozni, az embereknek kedvéért a vétkes cselekedeteket elnézni, az ellenkező dolgok között nyughatatlankodni, az isteni tiszteletben restnek lenni: mindezek s több ezekhez hasonló fogyatkozások olyanok, amelyek a kegyességben nagyra ment keresztyéneken is megeshetnek és gyakorta megesnek.

Hát az olyanokon, akik még nem mentek annyira, hanem az újjászületésnek és megszenteltetésnek csak kezdetében, vagy kicsiny előmenetelében vannak, menynyivel több és terhesebb eshetik és esik minden nap, annyira, hogy azok miatt sokszor az ő újjászületésük felől is kételkedések származnak őbennök. Bizonyos azért, hogy senki nincsen, akinek szükséges nem volna a penitencia úgy, mint a mindennapi kenyér.

Tenéked is hát, keresztyén ember, gyakorolnod kell magadat a penitenciában Isten előtt. Evégre:

1. minthogy mindennap vétkezel, azért minden napnak estéjén vizsgáld meg aznapi magaviselésedet és cselekedeteidet: és minekutána úgy találod, hogy sokakban megestél, alázd meg magadat Isten előtt bánjad vétkes cselekedeteidet és a te esteli imádságaidban kérj kegyelmet és bocsánatot, nagyobb vigyázásra határozván te magadat. De ezeken kívül:

2. bizonyos időket és napokat rendelj ki te magadnak, p. o. egy hétből, vagy két hétből, vagy egy hónapból egy napot, amelyen egész életednek bűneiről, melyek csak eszedbe juthatnak, megemlékezvén, azokon bán-

p. 72

kódjál, törődjél és keseregj, magadat Isten előtt mélységesen megalázzad és a Jézus Krisztusban való hittel, térden állva, vagy a földre borulva kérj kegyelmet Őtőle.

3. Ezeken a magadtól kirendelt napokon kívül előfordulnak rendkívüli alkalmak is, amelyeken a te penitenciádat megújíthatod, s meg is kell újítanod. Ilyen alkalmak, midőn a közös böjtöt hirdetik, midőn úrvacsorájával akarsz élni, midőn valami váratlan nagy nyomorúság és szerencsétlenség esik vagy azon az országon, amelynek tagja vagy, vagy azon a helységen, amelyben lakozol, vagy a te házad népén, vagy csak te magadon. Az ilyen rendkívüli nyomorúságos eseményeket mind úgy kell nézned, mint mennyből küldött követeket, akik téged penitenciára hívnak.

Amelyik keresztyén ekképen gyakorolja, magát a penitenciában az ő egészséges korában, be jó lesz dolga halálában. Mert akkor azután nem kell széjjel kapkodnia, készen lesz minden számadása, és szokott kedves penitenciáját megújítván, megoszlattatását lelki örömmel és bizodalommal várhatja.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?