Kegyesség tanulmányok – 2020 (2.)
„… a magyar kálvinizmus a hordozója, a legjellegzetesebb történelmi öntudattal, a nemzeti és faji eszmének; ellentétben a katholicizmussal, amely elsősorban nemzetközi szempontú és kapcsolatú; valamint a lutheránizmussal, amely kiváltképp idegen faji képletek világnézete. A szociális megújulás eszméje is a magyar kálvinistaság lelkéhez áll a legközelebb. A kálvinizmus már általában is a legelső és legkiválóbb forrása az európai demokratikus átalakulásoknak. S közelebbről – századokon át – a magyar kálvinizmus volt a szószólója a haladás elvének; a kálvinizmus volt a lelkiismereti szabadság és alkotmányosság őre: az emberi jogok kiterjesztésének lobogója.” (Simándy, 25. oldal)
A fenti sorok Simándy Pál Losoncon élő újságíró 1927-ben, A magyar kálvinizmus útja címmel megjelent vitairatából származnak. Simándy sajátos, bár nem egyedülálló figurája a korszaknak. Gombos Ferenc néven született 1891-ben. 1909 és 1913 közt Sárospatakon a Református Kollégiumban teológiát tanult, majd két éven át a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség utazó titkára lett. 1915–17-ben Losoncon, ezt követően a fővárosban volt hitoktató. Viszonylag korán megmutatkozott szociális érzékenysége és az egyházzal szembeni kritikai attitűdje, s ezek nyomán az 1918–19. évi forradalmi események hatására elhagyta az egyházi pályát. Szülőfalujába, Igricbe költözött, ahol részt vett a helybeli megmozdulásokban. Emiatt később több hónapot töltött börtönben. Erre az időre esik névváltoztatása is. 1920-tól 1931-ig Losoncon élt és a helyi magyarság kulturális életének egyik központi alakja lett, mígnem 1931-ben Magyarországra költözött, ahol Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjainak lett belső munkatársa. 1945-1949 között, nyugdíjazásáig, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium osztályvezetőjeként elsősorban a népművelés területén dolgozott. Simándy vitairatában a korszak „számvető” írásaihoz – például Makkai Sándorhoz (Kálvinist demokrácia, 1931) vagy Szekfű Gyulához (Három nemzedék és mi utána következik 1934) – hasonlóan a magyarság Trianon utáni útkeresésének, egy társadalmi megújulás lehetőségeinek kérdését tárgyalja, s az említett szerzőkhöz hasonlóan ezeknek a kérdéseknek a felekezeti összefüggéseit is számba veszi. Ellentétben azonban egyrészt Szekfűvel, ki a felekezetiséget és az abban megnyilvánuló, egymással vetélkedő világszemléleteket a Nemzeti Egység létrejöttét hátráltató antinómiának látja, másrészt Makkaival, akinél a demokrácia kifejezés inkább metafora, érvényességi területe pedig nem terjed ki a társadalom egészére, csupán az egyház belső életére és abban is egészen sajátos értelemben használja, Simándy a kálvinizmust egy olyan, egyházak feletti programnak tekinti, mely a kortárs magyar társadalom demokratikus kiteljesedésének egyetlen lehetőségét jelenti.
Simándy szövege számos reakciót váltott ki, sokan vitatták azt a kálvinista alapozású szociáldemokrata víziót, melyet felvázolt, azzal azonban kritikusai sem vitatkoztak, hogy a kálvinizmus egyértelműen jellemezhető az általa felsorolt tulajdonságokkal. Ezeknek az attribútumoknak a kálvinizmushoz való csatolása ugyanis nem Simándytól származott, hanem a 19. századra kristályosodott ki és fogalmazódott meg, s ekkor vált a magyar reformátusságnak önmagáról, illetve a társadalomnak a reformátusokról (illetve tágabban: a protestánsokról) alkotott képe egyik legfontosabb elemévé. Ez a topsz azért is nagyon fontos, mert a mai napig alapvető eleme a református azonosságtudatnak, ugyanakkor kiválóan szemlélteti azt, hogy az identitássá formált örökség, mint a múltnak a közösségi emlékezetben reflektált és „felhasznált” része, mennyire laza kapcsolatban áll a múlt tényleges hagyatékával. Azt ugyanis, hogy pontosan miben is érhetők tetten ezek az attribútumok, mivel reprezentálhatók, különböző szerzők különböző történeti időszakokban az egyház történetének, szervezeti felépítésének, működésének, illetve teológiai alapelveinek különböző elemeiben jelölik meg – ráadásul az is változó, hogy egy-egy ilyen elem meddig tartja meg, ha egyáltalán megtartja huzamosabb ideig reprezentatív minőségét.
A rövid vitairat tehát fontos forrása lehet a kálvinizmus történetével vagy araformátus felekezeti azonosságtudat formálódásával foglalkozó kutatók és érdeklődők számára, ugyanakkor viszonylag ismeretlen és kevéssé hozzáférhető. Ezért tesszük most közzé a Kegyesség tanulmányok második kötetének online függelékeként.
