Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.
Huszonkilencedik rész. A keresztyén embernek imádkozni kell, mikor ünnepel
p. 188
Az Újtestamentumban egy ünnepet sem parancsolt az Isten a keresztyéneknek, úgy mint a zsidó népnek az Ótestamentumban. Sehol egy rendelést sem olvasunk az újtestamentumi Szentírásban arról, hogy a keresztyének ünnepeljenek. Mert amit szent Pál apostol mond: Ünnepet szenteljünk nem régi kovászban stb. (1. Kor. 5:8.), világos, hogy ezen az ünnepszentelésen nem egy két napig tartó külső ünneplést ért; hanem érti a keresztyén embernek egész életét, amelynek hasonlatosnak kell lenni a zsidók húsvét ünnepéhez annyiban, hogy amint a zsidók kitakarítottak akkor minden kovászt és kovász nélkül való kenyeret ettek, úgy a keresztyénnek meg kell magát a bűntől tisztítani és ártatlan, szent életet kell követni.
Mindazáltal, mivelhogy az Ótestamentomban nyilvánvalóvá tette az Isten, hogy kedveli, midőn az Ő nagy jótéteményeinek emlékezetére ünnepek szenteltetnek: a józan okosság is bizonyítja annak méltó és illendő voltát: ezért voltak a pogányoknak is ünnepeik; s az Újtestamentumban pedig sokkal dicsőségesebb és csodálatosabb dolgokat vitt véghez Isten az embereknek javára, mint az Ótestamentomban: ezért mindjárt
p. 189
az első keresztyének között kezdettek gyakoroltatni bizonyos ünneplések az Úr napjain kívül is az Isten különös nagy jótéteményeinek emlékezetére. És mivel sohasem esett e világon több olyan nagy és a bűnös embereknek olyan hasznos és idvességes dolog, mint az Isten Fiának emberré létele, születése, halála, feltámadása, mennybemenetele és a Szentlélek elküldettetése, ezért lettek az advent, karácson, nagypéntek, húsvét, áldozócsütörtök és pünkösd ünnepek a keresztyének között. Jóllehet azért az Újtestamentomban az ünneplést tulajdonképen nem parancsolta Isten, mindazáltal köteles a keresztyén a feljebb nevezett ünnepeket megtartani:
1. Mert az egész keresztyén anyaszentegyháznak régtől fogva való kegyes rendtartásai.
2. Mert botránkoztatás nélkül nem lehetne azokat megvetni.
3. Mert nagy isteni jótéteményeknek emlékeztetői.
4. Mert azoknak megszentelése olyan dolgokban áll, amelyekre Isten parancsolata és keresztyéni tisztje szerint köteles minden keresztyén, tudniillik az Istennek dicséretében, imádásában, az Ő lelke jóteteményiért való hálaadásokban és drága kegyelmeiért való esedezésekben. És így:
5. Mert azok a kegyességnek és Istenhez való háládatosságnak gerjesztői és gyakoroltatói.
De meg kell azt is vallani, hogy a keresztyének nagyobb részint rútul vissza szoktak már most élni az ünneplésekkel, amidőn azokat világi mulatságokra, testi gyönyörűségekre, bujálkodásokra, együttvaló evésre, ivásra, dobzódásra, vendégeskedésre, kevélységre, ruhában való cifrálkodásra, játszásra, aluvásra, látogatásra, hiábavaló haszontalan, sőt vétkes beszélgetésre fordítják. Az ilyen ünneplés az Istennek nem tiszteletére, hanem megbántására van, mert az nem egyéb, hanem azért szűnni meg a munkától, hogy gonoszt annál szabadabban cselekedhessen az ember, és hogy több ideje legyen az Isten megbántására.
De még az sem jó, mikor valaki azt képzeli, hogy a külső ünnepléssel Isten előtt kedvességet nyer, akármint éljen az ünnep után, és mikor azt gondolván, hogy a külső ünneplésben áll az ő keresztyéni tisztének nagyobb része, minekutána az ünnepszentelésnek
p. 190
külső kötelességeit véghez viszi, megszokott bűnös életét megint előveszi. Így éltek vissza régente a zsidók is az ő ünnepeikkel, azért gyűlölte és megvetette azokat az Isten, noha maga parancsolta volt azok megünneplését. (Ézs. 1:13, 14.) Bizonyára amint az egész külső istentisztelet, úgy az ünneplés sem kedves, sőt utálatos Isten előtt, mikor bűnben élő ember által lesz. Mert mit ér az, mikor valaki egy-két nap Istennek ünnepel, többi napjaiban pedig az ördögnek szolgál? Mit ér az: holmi aprólékos dolgokkal az Isten kedvét keresni, a nagyokkal pedig az ördögét teljesíteni? Mit ér az: színnel az Istené lenni, valósággal pedig az ördögé? Csak az istenfélő, kegyes embernek ünneplése kedves Isten előtt. Te is annakokáért, keresztyén ember, tartsd meg ezeket és ezek szerint szabjad ünneplésidet:
1. Ne gondold, hogy az ünneplésnek valósága a testi munkától való megszűnésben áll, hanem áll az Istennek tiszteletében, dicséretében és a lélek idvességére tartozó dolgoknak cselekedésében; a testi munkától való megszűnés pedig csak azért szükséges, hogy ezek a lelki munkáktól el ne vonják az embert.
2. Az ünneplésben ne képzelj valami érdemet Isten előtt, mert abban neki semmi haszna sincsen, hanem abból is minden haszon tereád hárul.
3. Ne képzeld azt sem, hogy magában az ünneplés Isten előtt kedves volna; sőt inkább nem kedves az, ha vagy rosszul viszi véghez az ember, vagy pedig amellett a bűnnek szolgál. Rosszul viszi pedig azt véghez, aki azt bűnös és hiábavaló dolgokkal köti egybe és aki csak henyéléssel ünnepel. Azért is:
4. Az ünneplést arra a célra fordítsad, amelyre rendeltetett; tudniillik az Istennek dicséretére, imádatára, hálaadásokra, könyörgésekre, az Isten beszédének olvasására és annak az isteni jótéteménynek meggondolására, azért való hálaadásra, arról való idvességes beszélgetésekre, amelynek emlékezetére az ünnep rendeltetett.
5. Mindezek mellé még az szükséges, hogy a bűntől tisztán tartsd magadat; uralkodó bűnnek sem az ünnep előtt, sem az ünnep után ne szolgálj. És így:
6. A te egész életed olyan ünneplés legyen, amely a bűnöktől megtartóztasson és Istennek, magadnak s
p. 191
felebarátidnak tartozó tiszteidben vigyázóvá, igazzá és serénnyé tegyen. Így már kedvesek lesznek Isten előtt a te ünnepléseid, és kezdeti vagy elöljárói lesznek annak az örökkévaló boldog ünneplésnek, melyet a megboldogultak tökéletes szentségben, igazságban és ártatlanságban szentelnek a szentháromság Istennek dicsőítésére a mennyeknek országában.
Kegyesség tanulmányok
Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet
