1.29.4. Karácsonyi tanítás

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.
Huszonkilencedik rész. A keresztyén embernek imádkozni kell, mikor ünnepel

p. 198

A karácsony a Jézus Krisztus születésére emlékeztet. Teneked is azért, keresztyén ember, a karácsony ünnepében abban kell foglalatoskodnod, hogy a Jézus Krisztus születését olvasgassad az evangyéliomokból, hallgassad az arról való tanításokat, énekeljed az arról való dicséreteket, teljesedjék be szád hálaadásokkal és elmélkedjél a Jézus születéséről nagy lelki örömmel és buzgósággal. Vedd elmédbe evégre, hogy felette igen csodálatos, dicsőséges és örvendetes a Jézus születése. (Lásd: Máté 1:18, 21. Luk. 1.)

I. Felette igen csodálatos az, mert akkor az Istennek örökkévaló Fia szállott le a szeplőtlen szűznek méhébe, ott a Szentlélek titkos munkálkodása által emberi testecskét vett magára, s a természetnek rendi szerint e világra született és ekképen az Istennek Fia embernek Fiáivá és csecsszopó kis gyermekké lett. Mily csodálatos! Annyival is inkább, mivelhogy igen szegény és alázatos állapotban született. Nem valami királyi vagy fejedelmi szűztől, hanem szegénytől és alacsony sorsútól, nem Jeruzsálemben, vagy más nagy városban, hanem kicsiny és alávaló helyen, t.i. Betlehemben; nem valamely palotában s még csak nem is valamely tisztességes házban, hanem istállóban született; születése után sem vitetett valami alkalmatos és tisztességes helyre, hanem pólyába kötöztetvén, jászolba tétetett. Már az is, hogy az Isten emberré lett, ha mindjárt nem úrrá és hatalmas fejedelemmé lett volna is, mégis csodálatos alázatosság lett volna, hát midőn olyan koldus módra született és alávaló szegény ember lett, mily csodálatos és mélységes alázatosság!

II. Felette igen dicsőséges is a Jézus születése, mert mivel akkor Isten született, azért az Ő születését

p. 199

is, amely külsőképen oly alávaló volt, sok dolog oly dicsőségessé tette, hogy ahhoz hasonló dicsőséges születés soha sem volt több e világon. Szűztől, férfiú nélkül, az Istennek közvetlen szentséges munkája által és így minden mocsok, tisztátalanság és bűn nélkül fogantatott és született. És mihelyt megszületett, a mennyei seregeknek sokasága a mennyből a földre leszállott, az Istent az embereknek hallatára nagy örvendezéssel dicsőítette, az embereknek boldogságát hirdette és őket örvendezésre serkentette. Napkeleten rendkívüli csillag támadott, mely a pogány bölcseket messze földről ehhez a született gyermekhez vezette, kit is azok abban az erőtelen és alávaló állapotában áhitatossággal tiszteltek, imádtak és messze földről hozott ajándékokat adtak Őneki. Óh csodálatos és dicsőséges születés, melyhez hasonló soha nem volt, nem is lesz az emberek között, mert sohasem született, nem is születik többször az Isten.

III Felette igen örvendetes is a Jézus születése nekünk bűnös embereknek aszerint, amint a mennyei követ mindjárt akkor szólott a pásztoroknak, mondván: Íme hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek nagy öröme lesz, mert született nektek a megtartó. Mert mikor a Jézus született, akkor nekünk olyan szabadítónk született, aki minket megmentett az örök veszedelemtől; olyan közbenjárónk született, aki a megharagudott Istent hozzánk engesztelte; olyan tanítónk született, aki az idvesség útjára és a mi kötelességünkre világosan megtanított; olyan papunk született, aki magát áldozta meg Istennek miérettünk; olyan idvezítőnk született, aki az idvességet megszerzette és a mennyországnak útját megnyitotta minekünk; olyan királyunk született, aki minden ellenségünket meggyőzte és mindazok ellen hatalmasan oltalmaz; olyan pártfogónk és szószólónk született, aki ügyünket forgatja és érettünk esedezik szent atyja előtt; olyan védelmezőnk született, akinek nevében, amit kérünk, megadatik minekünk; olyan pásztorunk született, aki felkeres minket tévelygő juhokat és egyenes úton vezet a mennyei Kanaán felé. Oh boldog és örvendetes születés, amely ily sok drága, megbecsülhetetlen jót hozott minekünk!

Mindezekben már keresztyén ember, szemléljed és

p. 200

imádjad az Istennek és az Ő szent Fiának a bűnösökhöz való kimondhatatlan szeretetét és könyörületességét. Mert ime mire adta szent Fiát, szent Fia is mire adta magát, hogy neked kedvezzen és boldogságot szerezzen? Szemléljed és imádjad az Ő végére mehetetlen bölcseségét. Mert ime, mily csodálatos utat és módot tudott elővenni idvezítésedre, melyről soha gondolkodni sem tudtál volna. Szemléljed és imádjad az Ő mindenhatóságát, mert ime azt cselekedte, hogy a szűz foganjon és szüljön, és hogy az Isten a testben megjelenjen. Nagyobb és dicsőségesebb munkája ez az Isten hatalmasságának, mint a világ teremtése. Szemléljed és imádjad az Ő igazmondóságát és ígéreteiben való változhatatlanságát. Mert ime, amit a paradicsomban megígért, amit a próféták által megjövendőltetett a Messiás születése felől, azt mind beteljesítette.

Ha már a Jézus születése annyi drága lelki jónak kútfeje, örvendezz azon a hívek seregével. Hálaadásokkal és dicséretmondásokkal teljesedjék be a te szád és gerjedezzen a te szíved, egyébkor is ugyan, különösen pedig az Ő születésének ünnepén. Csodálkozzál az Istennek a bűnösök idvezítésében való csodálatos tanácsán, amelyet soha sem ember, sem angyal ki sem gondolhatott volna, hogy t.i. az Isten legyen emberré s úgy tartassanak meg a bűnösök. Csodálkozván dicsőítsed az Istent, hogy ily dicsőségesen és tökéletesen gondot viselt a bűnösöknek idvességére. Dicsőítvén szeressed Őt, aki ily véghetetlenül szeretett téged. És ha az Isten Fia kész volt teéretted elhagyni a mennyországot, és ellenni egy ideig annak dicsősége és gyönyörűségei nélkül: légy te is kész őérette megvetni a világ hiábavalóságait és mindent, ami őelőtte nem kedves; ha Ő Isten létére ennyire megalázta magát, te se kevélykedjél földi féreg létedre; ha Ő oly szegénnyé lett, hogy istállóban született, a jászol volt ágya helyett és azután is egész élete szegénység volt: ne láttassék idegen dolgoknak teneked sem, ha szegénységben élsz; annyival kevésbé gondold azt, hogy azért tart az Isten szegénységben, mert haragszik reád, hisz szegény volt az Ő szerelmes Fia. is. Végre, ha az Isten Fia azért szállott le mennyből a földre, hogy téged a földről mennybe menni segítsen, ne ragaszkodjál hát a földhöz, hanem a mennybe vágyj és igyekezzél. Utat nyi

p. 201

tott Ő oda teneked: menj azért azon az úton, a hit és szent élet által, hogy e rövid és nyomorúságos életed után boldog örök életre juthass.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?