1.24.2. Imádság, melyben a keresztyén ember azért könyörög, hogy mértékletes lehessen

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.
Huszonnegyedik rész. A keresztyén embernek imádkozni kell, hogy mértékletes lehessen

p. 145

Oh nagy jóságú, véghetetlen bölcseségű és gazdag kegyelmű Isten! Látom és dicsőítem a Te imádandó tökéletességeidet ebben is, hogy minket földön lakó embereket úgy alkottál, hogy étellel és itallal tápláljuk életünket, álommal és nyugodalommal újítsuk s élesszük fáradtság alá vettetett testünket: ételünkre és italunkra valót, különb-különbfélét adtál, éjszakát szerzettél, hogy annak csendessége alkalmatosabb légyen az aluvásra és nyugodalomra. És minekutána a bűn gyalázatossá tevé az ártatlanságnak mezítelenségét, maga szent Felséged ruhákat csinált első szüléinknek, melyekbe felöltöztetted őket és minekünk is mind ez ideig kirendelted hozzánk illő öltözetünket. Sőt nemcsak szükségünkre, hanem mulatságunkra és gyönyörködtetésünkre való dolgokat is, különb-különbféléket szerzettél és mutattál minekünk, hogy azokkal bágyadt elménket és testünket újíthassuk. Mindezek is bizonysági a Te nagy jóságodnak, bölcseségednek, mihozzánk való kegyelmességednek és szeretetednek.

De minthogy, amint minden egyéb világi jó, úgy ezek a Te ajándékid is károssá és veszedelmessé lehetnek a visszaélés által, azért is kérlek én Istenem, ne engedjed, hogy én ezekkel visszaéljek és más, tilalmas célokra használjam fel azokat, mint amelyekre szent Felséged adta és adja azokat. E végre taníts meg engem a Te kegyelmed által a mértékletességnek kellemetes határát mindenekben megtartani.

Adjad, hogy mértékletes lehessek az ételben és italban, eltávoztatván mindenkor, hogy amiatt lelkem, testem meg ne nehezedjék, és a Te szolgálatodra, idvességem munkálására és hivatalos munkáimra alkalmatlanná ne légyen. Segélj, hogy gyűlöljem és eltávoztathassam a dóbzódást és részegséget, az ételben és italban való válogatást és mód nélkül való gyönyörködést, a mértékletlen vendégeskedést és tékozlást; ellenben, hogy annyi eledellel és itallal megelégedjem, amennyi életemnek s egészségemnek fenntartására és illendő megújulásomra szükséges.

p. 146

Adjad, hogy mértékletes legyek az öltözetben is, gyűlöljem a ruhámban való duskálódást és kevélykedést, ne vágyjam állapotom felett való öltözetre, hanem állapotomhoz illendő, tisztességes és egyszerű öltözettel megelégedjem, meggondolván mindenkor, hogy az öltözet semmi valóságos szépséget és előmenetelt nem szerez az embernek, hanem inkább az emberben lévő romlottságnak jele és bizonysága.

Adjad, hogy mértékletes legyek az álomban is, úgy élvén azzal, mint orvossággal a végre, hogy a munkában elment erőm helyrehozattassék, elbágyadt tagjaim megélesztessenek és hivatalom munkáira alkalmatosokká tétessenek. Add értenem és eszembe vennem, hogy nagy kár és nagy gonosz a drága időt, a rövid időt, mely a tisztességes munkálkodásra és a lélek javának előmozdítására engedtetett, aluvással és heveréssel tölteni.

Adjad végezetre, hogy mértékletes lehessek a mulatásban is. Gyűlölje lelkem az olyan mulatságokat, melyekben olyan dolgok fordulnak elő, amelyek szent Felségedet megbántják; hogy soha senki kedvéért és tekintetéért ne elegyítsem magamat olyanokba; sőt az ártatlan és bűn nélkül való mulatságokra is kelletinél több időt ne fordítsak, hanem csak annyit, amennyi az én szükséges megújításomra megkívánható.

Minthogy pedig, amint minden egyéb jóság, úgy a mértékletesség is úgy nyer Felséged előtt kedvességet és dicséretet, ha nem puszta világi tekintetből gyakorolják, azért adj nékem olyan értelmet és indulatot, hogy ha én a mértékletességnek gyakorlásában tekintek is valamit egészségemre, javaimra és becsületemre, de az én fő indító okom arra és az én főcélom abban az legyen, hogy a Te akaratodnak engedelmeskedjem és Teneked kedveskedjem.

Mindezekre adj kegyelmet nekem, oh én Istenem, és ezt; a Te kegyelmedet neveljed énbennem.

p. 147

Egykor pedig vigy be engem e gyarló életből abba a tökéletes mennyei életbe, ahol ételre és italra, álomra és ruházatra, fáradtság miatt való nyugodalomra és unalom miatt való megújulásra semmi szükségem sem lesz: mivelhogy a Veled való boldog egyesség úgy betölt engem minden jóval, hogy soha semmi szükségem és fogyatkozásom nem lesz. Hallgass meg a Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?