1.4.7. Szombaton: reggeli imádság

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak. Negyedik rész. A keresztyén embernek minden napnak reggelén imádkozni kell

p. 33

Felséges és mindenható, könyörülő és jóltévö Isten! Dicséretet mondok a Te szent nevednek, imádom a Te felséges voltodat, dicsőítem a Te irgalmasságodat. Ha számlálni kezdeném a Te jótéteményeidet, melyekre engemet egész életemben méltóztattál, elő nem számlálhatnám és ki nem mondhatnám azokat, mert a fövénynél többek. Az én életemnek minden napjai és szempillantási teljesek voltak azokkal. Sőt még mielőtt nem voltam, elkezdettél jóltenni énvelem, elrendelvén mindeneket az én idvességemre.

Áldott légy, hogy közelebb e reggelnek idején is megújítottad énrajtam a Te irgalmasságodat, minekutána az éjszakában megnyugtattad az én tagjaimat, elmémnek tehetségeit megvidámítottad a csendes álom által és megmentettél az éjszakának bántásitól.

Ezután is hadd legyek én a Te oltalmad és igazgatásod alatt, mert az mindenható oltalom és bölcs igazgatás. Hadd legyek ezután is részese a Te kegyelmednek és irgalmasságodnak, mert az elfogyhatatlan kegyelem és véghetetlen irgalmasság. Hadd folyamodhassam azután is a Te nevedhez, mert az erős torony, és aki ahhoz folyamodik, bátorságos lészen.

Én ugyan tudom és elismerem, hogy halálnál és büntetésnél egyebet nem érdemlek, mert romlott természetű, bűnös, engedetlen szolga, szófogadatlan fiú vagyok, aki sokszor elmulasztottam kötelességimet szent parancsolatidnak áthágásával, sok rossz gondolattal, beszéddel megfertőztettem életemet.

p.34

De bíztat a Te irgalmasságod és a Te szent Fiadnak, az én Uram Jézus Krisztusnak tökéletes elégtétele és véghetetlen érdeme. Tekints arra, oh véghetetlen irgalmú Isten, és bocsásd meg azért minden bűneimet, terjeszd reám azért jóvoltodat és kegyelmedet. Büntetést érdemlek, de ahelyett a Jézusért jótéteménnyel, átkot érdemlek, de ahelyett a Jézusért áldással fordulj énhozzám. Adj eledelt, ruházatot és egészséget; de kiváltképen adj megigazulást, megszentelést és idvességet.

Midőn pedig a Te szabad jótetszésedből és bölcs igazgatásodból kísértést és nyomorúságot kell szenvednem, akkor is úgy bánj velem, mint Atya az ő fiával: dorgálj, fenyíts és ostorozz, csakhogy szeretetből az én javamra; úgy bánj velem, mint könyörülő orvos az ő betegével: ha szükséges, vágj, égess, okozz fájdalmakat, csakhogy az én gyógyulásomra, és segélj Te magad a fájdalmaknak elhordozására.

E mai napon is közelebb könyörülj énrajtam: hordozz engem a jó úton, oltalmazz bűnbeeséstől és egyéb veszedelemtől. Áldj meg, segélj meg munkálkodásimban és engedd meg e napot a Te kegyes oltalmad alatt a Te félelmedben békességesen töltenem el. Úr Isten! Tereád nézek, Tehozzád ragaszkodom, és Tebenned bízom: legyen azért boldog és idvességes az én életem és halálom. A Jézus Krisztus nevében hallgass meg kegyelmesen. Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?