1.2.3. Vasárnap: időközben való imádság

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak. Második rész.
A keresztyén embernek vasárnap imádkozni kell.

Oh Jézus, tökéletes érdemlő és kedveltető! Tegyed mind ezeket a szent munkáimat kedvesekké és előmenetelesekké a Te érdemednek és elégtételednek erejével. Oh Szentlélek, mennyei tanító, hathatós térítő és vigasztaló! Vidd elébb a Te kegyelembeli munkádat én bennem a Szent Háromság egy Istennek dicsőségére és az én halhatatlan lelkemnek örök idvességére. Ámen.

Irgalmassággal gazdag Isten, véghetetlen jóságú mennyei Atyám, aki jó és kegyelmes voltál én hozzám, méltatlan bűnös teremtésedhez, mióta élek, mozgok és vagyok! Hálát adok Teneked minden velem közlött irgalmasságodért, nevezetesen pedig áldalak Téged azokért a drága lelki ajandékidért, melyeket ezen a szent napon közlöttél és közlesz énvelem.

Ilyen vasárnapi napon támadott fel a Jézus, az én Idvezítőm abból a gyalázatos és kínos halálból, melyre Őt érettem adtad vala. Ezen a napon töltetett ki a Szentlélek is az Apostolokra, akik által elküldötted nékem a megbékéltetésnek beszédét. Azért is örömmel és hálaadással emlékezem ezen a napon megváltatásomról, melyet Te, óh könyörülő Isten, véghez vittél a Te szent Fiad, az én Uram és Idvezítőm, a Jézus Krisztus által, és a Szentlélek Istennek kitöltetéséről, akinek drága ajándékit kész vagy most is közleni mindazokkal, akik a Jézusban való igaz hittel kérik Tetőled. Áldott légy mindörökké ezekért a megbecsülhetetlen jótéteményekért.

Áldott légy szent és tiszta beszédedért, melyet ezen a napon prédikáltatsz az én lelkemnek tanítására. Áldott légy az idvességnek többi eszközeiért is, amelyeket mind e mai napig kiszolgáltatsz énnekem, hogy azokkal élvén, eljussak az örök boldogságra.

Esedezem Tenéked Istenem és Atyám: tegyed nékem e napot kegyelemnek és idvességnek napjává. Őrizz engem a hitegetések, hiábavaló gondolatok és bűnrevezető társaságok ellen, amelyek engem a Te tiszteletedtől, dicséretedtől és az én idvességem munkálásától elvonhatnának, és a Te akaratoddal ellenkező vétkes dolgokra vethetnének. Adj nékem kedvet, vidámságot és buzgóságot a Te tiszteletedre és dicsőítésedre. Vajha az én testemnek minden részei és tagjai, véremnek minden cseppjei és mozdulati érthető szóval bírnának a Te dicsőítésedre! Vajha egy óra se múlna e1 éntőlem a Te dicsőséges szent nevednek tisztelete és imádása nélkül. Oh Isten! Buzdíts és segíts engem, és a Te szolgálatodat, tiszteletedet kedveltesd meg jobban-jobban énvelem.

Esedezem annak felette, én Istenem és Atyám, hogy a Te olvasott és hallott beszédedet pecsételd be az én szívembe, hogy én arról éjjel-nappal elmélkedjem, s a Te idvességes ismeretedben, a hitben, kegyességben és a Te előtted való kedvességben nevekedjem. Evégre adjad nékem a Te Szent Lelkedet, aki engem e mai napon, az egész héten és életemnek minden idejében bírjon, tanítson, vezéreljen és igazgasson, hogy az én hátralévő napjaimat a Te kegyelmedben, a Te igaz szeretetedben, a Te félelmedben és szolgálatodban tölthessem el mindaddig, mígnem eljutok ama boldog és kívánatos helyre, ahol a Te tökéletes szereteted, tiszteleted és dicséreted által örökkévaló ünnepet szentelhetek Tenéked az egekben az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?