1.2.2. Vasárnap reggeli imádság

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak. Második rész.
A keresztyén embernek vasárnap imádkozni kell.

Mindenható és könyörülő Úr Isten, aki méltó vagy, hogy végy dicséretet, dicsőséget, tisztességet és hálaadást, mert minden áldás és jó adomány Tetőled származik: járulok én is e reggeli órán Teelődbe és alázatos hálát adok Tenéked, hogy engem az elmúlt éjszakában a Te kegyelmes oltalmaddal körülvettél és e reggelnek idején megújítottad irgalmasságodat én rajtam. Járj velem, én Istenein e mai napon is, légy védelmem és segedelmem.

A te könyörülő szeretetedből szabaddá tettél engem ezen a napon minden testi munkától, hogy a Te munkád én bennem annál előmenetelesebb légyen. Munkálkodjál azért ezen a napon hathatósan énbennem, világosítsad, szenteljed és tanítsad az én lelkemet. Adjad, hogy az én keresztyéni tiszteimben, a Jézus ismeretében, a magam megtagadásában, e világ gonosz szokásainak gyűlölésében, a Te kegyelmedben és szeretetedben, tapasztalható épülést és nevekedést vehessek ezen a napon.

Serkents engemet és segélj a Te kegyelmed által, hogy ezen a napon a Te életadó beszédedet figyelmesen olvashassam és hallgathassam, a Te nagy nevednek dicséreteit örömmel énekelhessem, Tenéked buzgóságosan imádkozhassam és szívemet Tenéked ajándékozhassam. Adjad, hogy nem feledékeny hallgatója és olvasója, hanem cselekedője legyek a Te beszédednek. Nyisd meg az én szívemet, hogy a Te beszédednek magvát örömmel bevehessem és tegyed azt gyümölcsözővé énbennem mindenféle jócselekedetekkel.

Oltalmazz engem a Sátánnak és az ő seregének mindenféle hitegetései ellen, hogy azok által a Te tiszteletedtől, dicséretedtől és idvességemnek munkálásától el ne vonattassam, és olyan beszédekre, cselekedetekre és társalkodásokra el ne csalattassam, amelyek Teelőtted gyűlölségesek, az én lelkemnek pedig veszedelmesek.

Oh Uram! Vedd kedvesen mind nyilvános, mind magános isteni szolgálatimat, könyörgésimet, hallgatásimat, olvasásimat, éneklésimet, és mindazok légyenek jóillatú lelki áldozatok Teelőtted.

Oh Jézus, tökéletes érdemlő és kedveltető! Tegyed mind ezeket a szent munkáimat kedvesekké és előmenetelesekké a Te érdemednek és elégtételednek erejével. Oh Szentlélek, mennyei tanító, hathatós térítő és vigasztaló! Vidd elébb a Te kegyelembeli munkádat én bennem a Szent Háromság egy Istennek dicsőségére és az én halhatatlan lelkemnek örök idvességére. Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?