1.3.2. A keresztyén ember imádsága a hét kezdetén

Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok.
Első szakasz, melyben közönségesen minden keresztyént illető tanítások és imádságok vannak.
Harmadik rész. A keresztyén embernek a hét kezdetén imádkozni kell

p. 22

Oh könyörülő és szeretettel teljes Isten, megengeszteltetett kegyelmes Atyjok mindazoknak, akik hisznek az idvezítő Úr Jézus Krisztusban! Dicsérem és áldom a Te szent nevedet, hogy lelkemnek csendességében, elmémnek épségében, testemnek egészségében ismét új hetet engedtél érnem nagy jóvoltodból. Mily sokan nem érték ezt el az emberek között, hanem az elmúlt héten a sírba szállottak és a halottak közé számláltattak! Mily sokan, ha elérték is, nyomorúságos, kedvezőtlen vagy beteg állapotban érték el: szívök szomorúsággal, szájok panaszolkodással teljes! De nékem, noha szinte úgy, mint azok, megérdemlettem volna akárminémű nyomorúságot és nyavalyát, mégis kedveztél, és ez új hétre békességben és tűrhető egészségben általtettél. Áldott légy ezért a hozzám méltatlanhoz megmutatott jóvoltodért!

E reám felvirradott héten is legyen a Te irgalmasságod énrajtam. Mindenekfelett pedig azt kérem Tetőled, óh irgalmas Isten, adjad nékem a Te Szent Lelkedet, aki engem ezen a héten szenteljen, vezéreljen és igazgasson. Tartóztass engem a bűntől. A Te útaidat mutasd meg nekem és vezess engem a Te igazságodban. Töltsd bé az én szívemet a Te félelmeddel, hogy mindenkor féljem a Te nevedet és megőrizzem a Te törvényedet.

Adjad, hogy ezen a héten szentebb és kegyesebb lehessek, a Te ismeretedben, félelmedben és szeretetedben nevekedhessek. Adj kegyelmet, hogy az én hitem mellé ragaszthassak jóságos cselekedetet, mértékletességet, tűrést, atyafiúi szeretetet. Adjad, hogy vigyázó lehessek az én beszédimre és cselekedetimre, hogy azokkal Téged meg ne bántsalak, felebarátimat meg ne botránkoztassam, magamnak pedig lelki kárt és veszedelmet ne szerezzek. Adjad, hogy mindenkor előttem hordozzalak Téged, minden gondolatimnak látóját, min

p. 23

den beszédimnek hallóját, minden cselekedetimnek tudóját, megítélőjét, megjutalmazóját és megbüntetőjét.

Külsőképen is áldj meg Uram engem ezen a héten: áldd meg az én kimenetelemet és bemenetelemet, áldd meg az én hivatalos munkáimat és foglalatosságomat. Védelmezz mindenféle kártól és szerencsétlenségtől, nyomorúságtól és veszedelemtől. Tarts éjjel és nappal a Te őrizetedben és kegyelmedben, hogy ezt a hetet a Te gondviselésednek kedves szárnyai alatt békességesen és hasznosan tölthessem el. Ha pedig ezen a héten keresztviselések, kedvetlen dolgok jönnek a Te akaratodból énreám: erősíts engem kegyelmed által, hogy én a Te segítségeddel mindeneket meggyőzhessek és illendő csendességgel elviselhessek.

A Te kegyelmes és bölcs igazgatásod alá ajánlom, oh Uram, testemet, lelkemet és mindenemet. Amit akarsz énreám nézve, legyen meg; mert tudom, hogy semmit nem akarsz, ami nekem jó, hasznos és szükséges nem volna. Amit akarsz azért cselekedni énvelem, aminémű állapotba akarsz helyeztetni, aminémű viszontagságokon, próbákon és nehéz utakon akarsz átvinni engem, légyen szent akaratod. Mert tudom és hiszem, hogy mint embereket szerető Isten, sőt mint szerelmes Atyám, mindenkor jómra igyekezel. Tebenned nyugszik azért az én lelkem, Tebenned helyezem reménységemet, és csak ez az én kívánságom, hogy a Te tanácsoddal igazgass engem, azután a dicsőségbe fogadj be engem az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Kegyesség tanulmányok

Vissza a tartalomjegyzékez ||| Előző fejezet | Következő fejezet

Ezt most megosztom....
Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?